Közel negyven éve, 1982-ben jött létre a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet, amely az ősi Alföld egyetlen fennmaradt darabját őrzi.
A hatalmas, Záhonytól Szegedig húzódó rónaság sehol másutt nem őrizte úgy meg eredeti arculatát, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, Fehérgyarmat környékén. A Tisza, a Szamos és a magyar–ukrán–román országhatár által közbezárt, mintegy 22 ezer hektáros területen ma is úgy váltják egymást az erdők, ligetek, lápok, mocsarak és rétek, mint valamikor, és még fellelhetők a ritka növények és a különleges állatok is.
Védett halfajok, szitakötők és vidrák
A 37 település határában húzódó Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet Magyarország folyóvizekben egyik leggazdagabb területe. A Tisza, Szamos, Kraszna és a Túr két ága, az Öreg-Túr, illetve az Ásott-Túr egyaránt érinti. A folyók mellett kisebb természetes és mesterséges vízfolyások is behálózzák, így a Batár, Gőgő, Szenke, Tapolnok, Palád, Csaronda és Szipa, amelyek mára inkább belvízgyűjtő csatornák. A körzet vízrendszere mindmáig élő, formáló és formálódó.
A tájvédelmi körzet folyói ma is rendkívül változatos élőhelyet biztosítanak a vízhez kötődő életközösségeknek. Nagy számban fordulnak elő bennük védett halfajok, amelyek között megtalálható a fokozottan védett, a pisztrángfélékhez tartozó dunai galóca és pénzes pér is. Június végén felejthetetlen látványt nyújt a tiszavirág rovarok rajzása. Ez a kérészfaj nagy tömegben már csak a Tiszában és mellékfolyóiban szaporodik. Itt él továbbá a folyami szitakötőknek mind a négy faja, amire kevés példa akad az országban. Emellett a kisebb vízfolyásoknál látható a mocsári és a fémzöld szitakötő, az utóbbi testvérfaja pedig – a sárgafoltú szitakötő – a lápos területek vizeiben lakik.
A Tisza úgynevezett magas partjai a partifecskék, a gyurgyalagok és a jégmadarak költőhelyei. A másutt egyre fogyatkozó vidra is megtalálható még a Tisza és a Szamos árterében, valamint a térség mesterséges tavainál, így a halastavaknál is.
Sarkvirág, tavaszi tőzike, kárpáti sáfrány
A csaknem asztalsimaságú Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet Területét egykor mocsár- és lápfoltokkal átszőtt erdő borította. Az erdősültség a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának adatai szerint még ma is jelentős: a Tisza és a Szamos hullámterén fűz-nyár ligeterdők díszlenek. Cserjeszintjük sűrű, nehezen járhatók, a fákon néhol ligeti szőlők is kapaszkodnak. Az erdőkben májusban a kétlevelű sarkvirág bontja zöldessárga virágait, de található ott Tisza-parti margitvirág, sőt az iszapos partoknál a szintén ritkaságnak számító pocsolyalátonya is.
A folyóvizektől távolabb, az ősrégi, magas ártereken tölgy-kőris-szil keményfaligetek emelkednek ki a síkságból. Cserjeszintjük rendkívül dús és változatos. A legszebb keményfaligetek a Vámosatya és Gelénes határában fekvő Bockereki-erdőben, valamint a tarpai Téb-erdőben láthatók. A fák alatt a tavaszi tőzike és az áprilisban már virágot bontó, páratlan szépségű kockásliliom nagy foltokban díszíti a tájat. Az utóbbi ugyan a láprétek, ártéri rétek és cserjések aljnövényzete, de jól érzi magát a ligeterdők naposabb tisztásain, erdőszegélyein is. A gyertyán- és tölgyerdők ugyancsak jellemzőek a tájvédelmi körzet területén. A legidősebb a tarpai Nagy-erdőben található gyertyános-tölgyes, ahol mintegy tízhektáros eldugott részen megközelítően kétszáz esztendős „őserdő” maradt fenn.
Az erdők szaporodóhelyet adnak számos odúlakó madárfajnak és a ritka tavi denevérnek is. Fészkel ott fekete gólya és darázsölyv. A kiterjedtebb fás területek gímszarvasállománya pedig országos hírű, és előfordul egy ritkaságszámba menő ragadozó, a vadmacska is. A csigák ezzel szemben nagy faj- és egyedszámú jelenléttel rendelkezbek, köztük a ritka bánáti és a kárpáti kék meztelen csiga. A gyertyános-tölgyesek lakója az erdélyi futrinka, és viszonylag gyakori a keresztes vipera is, bár a mérges csúszómászó állományát a tiszai áradások többször megtizedelték az évszázadok során.
