Pálmák, buja növényzet, egzotikus virágcsodák, mintha valahol délen lennénk, és nem a Svájccal határos olasz északon. A Lago Maggiore tökéletes nyárvégi kirándulóhely.
Az olasz tóvidék édenkertjét az Alpok hófödte csúcsainak szomszédságában találjuk, a klíma enyhe, meglepően mediterrán, virágillat balzsamozza a kristálytiszta levegőt. A tavak különböznek a világ minden más tavától: lágyak, illatosak, az ősi parkokból áradó olajos aromáktól. A Garda, a Como és a színét kékről zöldre változtató, elbűvölő szépségű Lago Maggiore, a tavak királynője.
A 66 km hosszú és jellemzően 3-5 km széles Lago Maggiore Olaszország második legnagyobb tava, mégis jóval kisebbnek tűnik a Balatonhoz képest. Pontosan egyharmadnyi vízfelület a magyar tengerhez viszonyítva. A hegyek közé ékelődött Lago Maggiore úgy kanyarog a partjait övező magaslatok közt, akár egy folyam. Teljes egészében sehonnan sem lehet belátni, talán emiatt érezzük még inkább kisebbnek. Lényegesebb különbség, hogy szemben a Balaton pár méteres mélységével, az alpesi tó szinte feneketlen. Legmélyebb pontja 372 méter. Nyáron sem melegszik fel, hőségben kellemesen hűsít, télen viszont sosem fagy be.
Nyaranta itt is megtelnek a strandok, napozni pedig szinte egész évben lehet, a tavon télen is közlekednek a partmenti panorámahajók, szárnyashajók, autós kompok. Bár a nyaralás főszezonja a nyár, a holtszezon gyakorlatilag ismeretlen. Minden évszakban lehet túrázni a hegyekben, aztán nagyokat pihenni és jókat enni: Lombardia az ínyencek paradicsoma is.
Kicsit francia, nagyon olasz
Miközben a tó méltóságot, nyugalmat áraszt magából, partvidéke izgalmasan változatos. Északi csücske átér Svájcba, a filmfesztiváljairól nevezetes Locarno városával együtt. Keleti partja Lombardiához tartozik, a nyugati Piemonthoz, a déli belesimul a hatalmas Pó síkságba. Lombardia északi részén, közvetlenül az olasz-svájci határ mellett még a harangok is másképpen szólnak, mint délebbre: nem fürgén, vidáman csevegve, hanem lassú, mély kondulással, mint a longobárd kolostoroké. Fent, a magaslatokon az ellenreformáció templomai őrködnek éber tekintettel, mintha még mindig attól tartanának, hogy a svájci völgyeken át ide is átcsapnak a protestálás hullámai. Azóta változtak az idők, igazodtak a megváltozott körülményekhez. Ma innen járnak át dolgozni az olaszok Svájcba, onnan a bevásárlók jönnek, mert majd’ minden olcsóbb, mint náluk.
Piemont, a tó jobb partján egészen más, ott a francia szomszédság érezteti a hatását. Az egykor a Savoyai grófok birtokához csatolt tartomány ma már nagyon olasz, de a hegyi falvak többségében máig beszélik a helyi, francia dialektust. Kétnyelvű utcatáblákat is láthatunk az Aosta völgyében.
Délen, ahol a tó eléri a síkságot, megint más arculatát mutatja a táj. Ez már Pó-vidék szíve. Katedrálisok, vadászkastélyok, a FIAT-művek fővárosa, Torino mellett, a Pó völgyében hatalmas ipartelepek terülnek el. A Lago Maggiore nyugati partján ékeskedik Stresa, a híres üdülőhely, Itália legszebb tájai mellett. Csodaszép mezők, kékes árnyalatban játszó, zöld rétek, sok diófa, világos, tiszta a lombjuk, még az árnyékuk is, ez a tisztaság adja meg a táj hangulatát. Kápolnák, mellettük keresztek, a falakon helyi művészek alkotta freskókkal. Az Orta tó erdős partjaival, San Giulio szigete és kis középkori bazilikája, páratlanul hatásos olasz tájkép tárul a szemlélő elé.
Sok hagyomány keveredik itt: longobárd, alpesi, francia, de összességében az egész látvány és hangulat nagyon olasz. Az a közvetlenség, lazaság, harsogó életöröm, teatralitás, pompaszeretet, ami annyira jellemző az olaszokra, az északiakból sem hiányzik. Ha elég időnk van ismerkedni a környékkel, rájövünk, hogy a longobárdok rakták le az olasz kultúra alapjait, Piemont vívta ki az olasz függetlenséget, ez a vidék az ország éléskamrája, és itt született meg a méltán világhírű olasz konyhaművészet.
Gyöngyszemek
Abban is különbözik a Lago Maggiore a mi Balatonunktól, hogy több kisebb-nagyobb sziget is ékesíti. Szépségük szinte leírhatatlan. A leghíresebbek a tó nyugati oldalán helyezkednek el, a Pallanzai öbölben, amely a tó legszebb része. Ide ömlenek a tavat tápláló folyók, kiszélesítve, öblösítve a medret. Itt szórta el a természet a Borromei szigetek gyöngyszemeit, ahová Stresából lehet eljutni hajón. A négy kis sziget az Isola Bella, az Isola Madre, az Isola dei Pescatori és egy icike-picike, az Isola di San Giovanni. Elsőnek az Isola Bellán kötünk ki, s ha megfelelő időben érkezünk, máris érezzük az akácvirág és a citrusok bódító illatát. A lépcsőzetesen emelkedő, tíz teraszos kert az itáliai kertművészet egyik legszebbje. Délszaki növények sokaságában gyönyörködhetünk, művészi elrendezésben. Babérmeggy, cédrus, magnólia, paratölgy, szágópálma, majomkenyérfa, kamélia és még rengeteg egzotikus virágcsoda illatozik, és virul az évszakoknak megfelelő színekben.
A nálunk cserépben teleltetett leánder itt szabadon és vadul burjánzik, a narancs, citrom, füge, olajbogyó is megterem ebben az édenkertben, amely egyetlen ember műve. Vitaliano Borromeo grófé, aki az 1600-as évek derekán álmodott függőkertet a szigetre. Amikor először erre járt, semmi sem volt itt egy templomon és néhány házon kívül. Termőföldet hozatott a lapos palasziklákra a parkosításhoz, és mindenekelőtt építtetett egy csodálatos nyári lakot. Az „elvarázsolt” kastély ma is úgy néz ki belül, ahogy anno berendezték: csillogó dísztermek, gobelinkárpit, értékes festmények, műalkotások csodálhatók meg benne. A kertben mértani alakzatokba rendezett dísznövények, vízmedencék, pergolák, oszlopok, köztük barokkos-hellenisztikus szobrok. Özönlenek is a turisták, de az igazi természet mégsem itt, ebben a teremtett álomvilágban van jelen, hanem a környezetben: a tó kék vízében és az Alpok láncainak pompájában. Kora tavasszal a kopár sziklabérceken még hó csillog, de a tövükben már virágba borulnak a kertek és a ligetek… Aki ezt egyszer is látta, örökre megmarad benne az újjászületésnek, az élet diadalának ez a gyönyörűséges jelképe.
A következő sziget, az Isola Madre is a Borromeo család tulajdona: jelenleg is a gróf leszármazottai laknak benne. Kisebb az előbbinél, és nem annyira muzeális, hiszen laknak benne. Néhány emlékszoba az eredeti berendezéssel együtt mégis látogatható a zölddel befuttatott, reneszánsz jellegű villában, ahol minden olyan, mint négyszáz éve: az ebédlőasztal megterítve, mellette áll rizsporos parókában, díszes libériában az inas – viaszmása. A gróf viaszmásával is találkozhatunk egykori dolgozószobájában.
Legfestőibb a harmadik sziget, az Isola dei Pescatori: egy vérbeli, olaszosan nyüzsgő halászfalu, ahol minden talpalatnyi helyet elfoglalnak a templom körül egymásba gabalyodó, fehérre meszelt kis házak. Itt egészen másféle illatok szálldosnak étvágygerjesztően. A két, múltban élő sziget után jólesik visszatérni a vidáman pezsgő életbe, amely pont úgy zajlik, mint mindenütt az olasz halászfalvakban, kikötőkben, halpiacokon.
Eltűnt idők varázsa
Locarno mellett Stresa a tóvidék leghíresebb üdülőhelye, a múlt század eleje óta örvend legendás hírnévnek. Akkoriban sok híres író és művész kereste fel pihenésre vágyva az idilli környezetben vagy gyógyulást remélve testi-lelki bajaira. Rousseau itt álmodta meg az utópisztikusan ideális Új Héloise színterét, de csodákat zengett róla Goethe is, a Wilhelm Meister tanulóévei című művében – anélkül, hogy látta volna… Churchill valóban gyakran nyaralt Stresában, és Hemingway is elvonult ide írni. Itt szerencsére nem cserélték le a belle époque csodás kis palotáit modern szállodákra. Azok most is ott álmodoznak a régi szép időkről, növelve Stresa értékét és idegenforgalmát.
Ki értene ehhez jobban az olaszoknál, akik úgy őrzik több ezer éves kultúrájuk romjait, mintha aranyból lennének. Aranyat is érnek… Stresa egyszerre nosztalgikusan bájos, ugyanakkor a mai igényeknek is megfelelő, nagyvilági hely, tele szebbnél szebb, többnyire ötcsillagos szállodákkal, a patinás Grand Hotel Bristol a leghíresebb. Ha nem itt foglalunk, tóra néző teraszán akkor is érdemes egy ebédet elköltenünk vagy meginnunk legalább egy kapucsínót.
A Belle Époque elegáns luxusa
A parton és a hegyoldalon egymást érik a szebbnél szebb luxusvillák, luxusszállodák, a teraszokon virágözön. Pár éve George Clooney is járt erre, és annyira megtetszett neki a meseszép vidék, hogy nyomban vásárolt egy villát a Comói-tó közelében. Felsőkategóriás vendéglátást kínáló elegáns luxusszállodákat az olasz és a svájci oldalon egyaránt találunk.
A Lago Maggiore exkluzivitása nem hivalkodó, abból a letűnt világból maradt itt, amikor az utazásnak még eleganciája volt. Stresában ennek egyik legszebb megtestesítője a Grand Hotel Des Iles Borromees, az 1863-ban alapított tóparti grand hotel, ahol arany, bíbor és indigo enteriőrök, történelmi szalonok és a Borromeo-szigetekre nyíló panoráma idézi meg a Belle Époque világát. A Hemingway Suite az írónak állít emléket, aki maga is vendég volt itt; a szállodának saját kikötője van, ahonnan privát hajóval indulhatunk Isola Bella és Isola Madre felé.
A környék legkülönlegesebb gasztronómiai kitérőjéért érdemes egy estére elhagyni a Lago Maggiore partját. Orta San Giulióban Antonino Cannavacciuolo mór stílusú 19. századi villában működő Villa Crespi étterme a 2026-os Michelin Guide szerint továbbra is három Michelin-csillagos – vagyis önmagában megér egy külön utazást. A dél-itáliai emlékeket piemonti alapanyagokkal és kortárs haute cuisine-nel összekapcsoló konyha mellett maga a helyszín is része az élménynek: ez nem egyszerűen vacsora, hanem egy gondosan felépített, többórás gasztronómiai utazás.
A Lago Maggiore partján töltött napok olyan pillanatokat tartogatnak számunkra, amelyeket máshol aligha találunk: reggel privát hajóval megközelíteni Isola Bella barokk palotáját, délután a Riva Aquarama klasszikus mahagóni motorcsónakjával átszelhetjük a Borromeo-öblöt, majd jégbe hűtött pezsgőnket kortyolgatva nézhetjük, ahogy az Alpok mögött lassan eltűnik a napkorong. Közben páholyból gyönyörködhetünk a parton sorakozó villákban, kastélyokban. Vannak, ahol végig kertek övezik a partot, máshol meredek sziklafalak. Néhány magaslatokon várak, másutt szállodák sorakoznak. Leglátványosabb a Stresától Belgiratéig terjedő szakasz: itt csodálhatjuk meg, a leghíresebb kastélyokat. Ilyen a Fontana, a Matilda és a Pallavicino. Gyalog is útnak eredhetünk, ha bírja a lábunk, mert itt sima terep nem létezik. Sétálni a parkokban, a sétányokon kényelmes, a többi út gyakran meredeken lejt, vagy emelkedik.
Itt ne számítsunk autópályára, a tó körül egyetlen országúton bonyolódik a mindig nagy forgalom. Az olaszok bizonyára boldogan kiszélesítenék az utat, csak nincs rá hely, a sziklafalak túl közel vannak a parthoz. Nem lehetet utat építeni sok hegyi településhez sem, ezek csak gyalog érhetők el, esetleg lanovkán, sürgős esetben helikopteren. Stresából például gyalog is elindulhatunk az 1491 méter magas Mottarone csúcsára, de okosabb odalibegni a drótkötélpályás kabinokban. Onnan körpanorámában tárul elénk a tóvidék, az Alpok hegylánca, a Monte Visótól a Monte Rosáig, de ellátunk egészen a Pó-síkságig is. Lenyűgöző látvány.
A tóhoz közeli nevezetes helyekre bármilyen járművel eljuthatunk. Lombard oldalon Milánó, a másikon Torinó csábít, amennyiben kevés időnk van, de mégis csodákra vágyunk, keressük Pármát és Cremonát: a kettő belefér egy napba. Mint tudjuk, a parmezán sajtjáról és sonkájáról is híres Párma Verdi városa, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője ugyanis a közeli Roncole faluban született. Párma szülötte Toscanini, itt nyugszik Paganini, nem csoda, hogy a város zenekultúrája még Itáliában is kiemelkedőnek számít. A belváros késő reneszánsz Farnese-palotáját az irodalomból ismerjük: itt zajlottak az udvari intrikák Stendhal Pármai kolostor című regényében. A címadó kolostor is megtekinthető a várostól 19 kilométernyire.
A festészet rajongói sem panaszkodhatnak: ebben a csendes városkában élt Correggio, az érett reneszánsz egyik legnagyobb mestere. Innét egy ugrás Cremona, a csodálatos hangú vonóshangszerek, az Amatik, a Guarnerik és Stradivarik szülőhazája. Az Amati testvérek tették le a hangszerkészítő művészet alapjait, majd a Guarneri család viola de gambái és brácsái hódították meg a világot, az ő műhelyükben lett mesterré maga Stradivari is!
